2008. október 19., vasárnap

Sült cékla

Apró utánajárással felfedeztem, hogy az általam sűrűbben látogatott gasztroblog oldalakon mindenki Chili&Vanilia féle sült cékla receptre tette le a voksát. Igen-igen, azaz, a héjában alufóliában olivával sütősre. Tehát minden tévedést elkerülendő ERRE.
Namost én nem valami köreteként, nem joghurtba mártogatósként és nem felvágott helyett képzeltem el, ezért fittyet hányva a sokak által dicsért, és kipróbált recept biztonságára már megint a saját fejem után idultam el.
Maga az ötlet valahol a neten keringő "olasz sült cékla" nevet viselő receptből, valamint az otthon megbújó, csecsemőkorból még alig kinőtt céklákból adódott össze. És ami lett belőle:




Sült cékla (is)


6 aprócska cékla
4 kis krumpli
3 közepes fej lilahagyma
6 gerezd fokhagyma
1-2 szelet bacon
olivaolaj

bors
rozmaring (jelen esetben őrölt verzió)




Először is mindent héjtalanítok, megmosok, majd felcikkezek, kb. egyforma darabkákra. A fokhagyma gerezdeket csak megpucolom, de egészben hagyom. Majd előkerítek egy kis tepsit, vegyesen eloszlatom benne a darabkákat. Meglocsolom olivaolajjal, megsózom, borsozom és egy kevés rozmaringot is szórok rá. Az egészet összeforgatom, végül csíkokra vágott baconnal megszórom. A tepsit befedem alufóliával, és 200°C-ra előmelegített sütőbe teszem. Kb 30 perc múlva leszedem a fóliát, és még 20-30 percig sütöm.
Én önmagában befaltam, de sült csirke mellé tökéletes köret lehet.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Véleményt ide! :)