2008. október 28., kedd

Ajándék Cider

Amit én kaptam, méghozzá Angliából. Eddig még nem sikerült itthon hozzájutni, ezért a barátnőm meglepett vele, amikor hazalátogatott. A palack tartalma teljesen helyi áru, semmilyen hozzáadott színezéket, cukrot, stb, stb nem tartalmaz.

Annyi jótanácsot kaptam hozzá, hogy jól hűtsem be. Megtörtént. És ma este eljött a kóstolás ideje. Nos. Kezdjük úgy, hogy érdekes. Az íze kissé kesernyés-almás, szénsav csak alig-alig van benne. Utóíz talán egyátalán nem marad a szánkban. Viszont a szaga... Na az tényleg szörnyű. De nyilván ez is csak szokás kérdése. Végülis a sör sem éppen virágillatú.

Minden esetre az ital elfogyott. És mivel a barátnőm volt oly botor, hogy megjegyezte, miszerint a körtéből készült cider-nek jobb az íze, így azt hiszem megkérjük, hogy legközelebb azzal örvendeztessen meg minket :)

2008. október 26., vasárnap

Meal Stage

Talán nem sokakat érint, de a 17. kerületben nem túl régen megnyitotta kapuit egy új gyorsétterem. Nevezetesen a Meal Stage. Mi pedig jó fogyasztók lévén elmentünk kipróbálni. Nos első látásra közepesen nagy a választék, dizájnos és szép a berendezés, de vendég egy sem, pedig péntek este 7 óra.

Hamár gyorsétterem, akkor a tényleg gyorskaja kategóriát próbáljuk ki, azaz hamburger, hotdog, gyros pitában. A kiszolgálaással nem is lenne gond, a kaját egyszerre hozzák az asztalhoz, kb 5 perc várakozás után, és minden meleg.
Viszont az adagok... Nos először, azaz a rendelés-fizetés fázisában még olcsónak gondolt hely rögvest drágává lép elő az adagok fényében.
Kezdeném a jó részével: az általam rendelt 350 Ft-os hotdog, finom, jól is néz ki, de méretre alig nagyobb az ikeásnál. Amiből ugyebár normál éhes ember legalább kettőt legyűr gond nélkül. Igaz van rajta 4 szelet uborka és némi sült hagyma, de...
A hamburger elfogyasztója miután túljutott a méretbeli meglepetésen, közli, hogy az egyébként kb. "mekrojál" méretű szendvicsben a hús ízetlen és cipőtalpszerű.
A másik két tesztelőnk gyrosa is a kicsinyítőből került ki. Találgatjuk, hogy hol is lehet ekkora pitát kapni, vagy talán direkt az étteremnek gyártják-e, olyan aprócska. Gyerekkabátzseb méretű. A tartalmáról a következő nyilatkozat született: többnyire hús, ami mócsingos és száraz, zöldség csak az alján és alig, szósz szintén csak egy "öntetnyi".

Összegzés:
1. éhesek maradtunk
2. ide nem jövünk többet
3. biztos drága volt a berendezés


Majd ezután az elág jól ismert hamburgeres hölgyeihez távoztunk és ettünk egy jót.
Innen üzenném az étterem t.tulajdonosainak, hogy szerintünk így nem fog sokáig menni a szekér. Mert ugye a rossz hír hamar terjed. Legalább az elején kellett volna/kellene valami igazán jót virítani, amíg odaszokik a nép... Igazán remélem, hogy a többi étel jobb, illetve több, de erősen kétlem, hogy mi mostanában kipróbálnánk. :(

2008. október 25., szombat

Csak egy kis édesség

Este valami meleget ettem volna. És persze édeset :) Keresgélés közben találtam rá Muzsika régebbi blogoldalára, ahol azt ecsetelte, hogy a tejberizst hogyan is kell megfőzni úgy, hogy az tényleg élvezhető legyen. Még sosem próbáltam. Muszáj volt :) De Fakanál receptje jobban bejött, mert abban nem volt margarin. Tehát ami a kettőből összejött:



Tejberizs


15 dkg rizs
5 dl tej
cukor (méréseim szerint kb 3-4 ek bőven elég)
1 csomag vaníliáscukor



A rizst szűrőben leöblítettem, a tejet majdnem forrásig melegítettem, aztán bele a rizst és a cukrokat, és következett a lassú tűzön való majd félórás (de még az is lehet, hogy hosszabb) kavargatás és állandó felügyelet. Az első 10 percben semmi eredmény, már-már elkeserítően semmi, de utána! Egyszerűen mennyei lett. Édesszájú úr elismerően hümmögött, és még a kép elkészülte előtt elfogyott... :)

2008. október 24., péntek

A mindennapi...

A nap nagy részét mindenféle bonbonreceptek és elkészítési segédletek olvasgatásával töltöttem. Ennek révén jutottam el az about.com ételrészlegére, ahol rendkívül szórakoztató videosegédletek vannak, igazán amerikai stílusban. Bevallom nem tudtam elszakadni, így meg kellett néznem, hogy pölö hogyan készül a karamellás alma (nahát az almát belemártják a karamellbe...), hogyan kell igazi wasabit igazi reszelőn lereszelni, és még folytathatnám. Node félre a cinizmussal, vannak ott jó dolgok is. Például ezt a receptet is ott találtam, és azonnal lejegyzeteltem, átszámítottam csészéről emberi mértékegységre, és azon melegében neki is álltam. Íme:



A mindennapi kenyér, azaz zsemle



1 zacsi szárított élesztő
60 ml langyos víz
2,5 dl tej
3 ek vaj
1 tojás
2 ek cukor
1 kk só
50 dkg liszt




Első körben a tejet és a vajat egy mikrózható edényben azon hidegében kb 1 percre beteszem a mikróba, így a vaj felolvad, és a tej nem lesz élesztőölően hideg. Az élesztőt egy nagy tálba szórom, ráöntöm a vizet, elkeverem, majd rögvest jön a villával kissé felvert tojás, a só és a cukor, a meleg tejes vajas cucc és beleborítom a liszt kb 1/3-át is. Ezt nagyjából homogénre keverem, majd jön a második 1/3-ad liszt, elkeverés, végül a maradék liszttel egy nagyjából gyúrható, de azért még elég ragacsos masszát kapok. Ezt a masszát aztán kiborítom egy lisztezett deszkára, és addig gyúrom határozottam lisztes kézzel, amíg elfelejt ragadni, és helyes ruganyos bucivá válik. Ezután kelesztőtálba vele, és nagyjából egy órát tölt meleg helyen.
Ha ez megvolt, ismét jöhet a lisztes deszka, ahol kissé kinyújtom, szigorúan kézzel, és csak annyira, hogy kb téglalap alakja legyen. Fogonk egy kést, és 12 egyenlő négyzetre vágom fel. A négyzeteket egyenként finoman zsemlévé formázom, majd szellősen egy zsírpapírral bélelt tepsire rakom. Konyharuhával letakarom és újabb fél órára békén hagyom.
A sütőt 180°C-ra előmelegítem, és a zsömiket középen kb. 20 percig sütöm. Ha megsültté nyilvánultak, átteszem őket a rácsra és hagyom kihűlni.




És hadd jegyezzem meg, hogy ez nem az a könnyű kis levegős izé, amit a boltban kapunk. Az állaga nagyszerű, az íze is pompás, bár nekem talán kissé sótlan. Mindenképpen ajánlom kipróbálni. Már alig várom, hogy újra nekiállhassak, és kipróbáljam tökmaggal, sült hagymával vagy szárított paradicsommal!!!

2008. október 19., vasárnap

Sült cékla

Apró utánajárással felfedeztem, hogy az általam sűrűbben látogatott gasztroblog oldalakon mindenki Chili&Vanilia féle sült cékla receptre tette le a voksát. Igen-igen, azaz, a héjában alufóliában olivával sütősre. Tehát minden tévedést elkerülendő ERRE.
Namost én nem valami köreteként, nem joghurtba mártogatósként és nem felvágott helyett képzeltem el, ezért fittyet hányva a sokak által dicsért, és kipróbált recept biztonságára már megint a saját fejem után idultam el.
Maga az ötlet valahol a neten keringő "olasz sült cékla" nevet viselő receptből, valamint az otthon megbújó, csecsemőkorból még alig kinőtt céklákból adódott össze. És ami lett belőle:




Sült cékla (is)


6 aprócska cékla
4 kis krumpli
3 közepes fej lilahagyma
6 gerezd fokhagyma
1-2 szelet bacon
olivaolaj

bors
rozmaring (jelen esetben őrölt verzió)




Először is mindent héjtalanítok, megmosok, majd felcikkezek, kb. egyforma darabkákra. A fokhagyma gerezdeket csak megpucolom, de egészben hagyom. Majd előkerítek egy kis tepsit, vegyesen eloszlatom benne a darabkákat. Meglocsolom olivaolajjal, megsózom, borsozom és egy kevés rozmaringot is szórok rá. Az egészet összeforgatom, végül csíkokra vágott baconnal megszórom. A tepsit befedem alufóliával, és 200°C-ra előmelegített sütőbe teszem. Kb 30 perc múlva leszedem a fóliát, és még 20-30 percig sütöm.
Én önmagában befaltam, de sült csirke mellé tökéletes köret lehet.







2008. október 18., szombat

Bivalyból? Bivalyból!

És most jöjjön ami még nem volt: élménybeszámoló! A nyár végén, bár az idő alapján nyugodtan szavazhatjuk ősznek, csak elmentünk nyaralni. A Balatonhoz. Cserszegtomajra. A lényeg kivételesen nem a fürdésen volt. Inkább kirándulni, a Kis-Balatont körüljárni mentünk. Legelső utunk a Kányavári szigetre vitt, ha már Kis-Balaton... Laza 4 órás körbesétálás után (gyönyörű hely!), hullafáradtan nekivágtunk, hogy még azt a bivalyrezervátumot csakmegnézzük! Megnéztük. A két hely egyébként kb. 2-3 kilométerre van egymástól, és közös vonásuk, hogy mindkettőt csak az találja meg, aki tényleg keresi. Kitáblázva elég gyéren, szinte csak ott, ahol már a bekötő út kezdődik. A sziget Zalavár és Balatonmagyaród közötti útszakaszon, míg a bivalyrezervátum Balatonmagyaród vége tábla után nemsokkal található.


Amit a bivalyrezervátumban láttunk, az nem sok. Tulajdonképpen csak bivalyok voltak. Naná, hisz bivalyrezervátum! Bár elmélyült készülődésünk során azt olvastuk, hogy szürke marhák, racka juhok is kóricálnak arrafele.



Helyesek, mi? Épp ebéd utáni pihenésen kaptuk őket, ami eszünkbe juttatta, hogy milyen éhesek is vagyunk. És ekkor jött az életmentő szórólap, amelyet jegyhez kaptunk. Miszerint Balatonmagyaródon van egy étterem. De nem akármilyen étterem! Bivalyhúsból készülő ételeket kínáló étterem. Hát ki kell próbálni. Nos, az étterem megtalálása ismét komoly mitfahreri feladatokat rótt rám, ugyanis jól eldugták. Egy, a főútról bevezető, kis úton (ami tulajdonképpen nem is közút) lehet bejutni a parkolóba. Az étterem ajtaja zárva, megközelítés a kerthelyiségből. Vendég alig, de persze németek. A hely nagyon hangulatos, lugasosan kialakított kerthelységgel, ami egy meglehetősen nagy kertre néz. Árak meglepően alacsonyak - tehát maradjunk annyiban, hogy mi meglepődtünk rajta - főétel bivalyból 1.600.-Ft. A pincér kedves, bár végülis 3x kell visszajönnie, mire döntünk, nem lesz ideges. A bivalypörköltet nem vállaljuk be, helyette édesszájú úr bivalysültet kér áfonyamártással és burgonyakrokettel, szerény személyem pedig bevállal egy rostonsült bivalyt hagymakarikákkal és tejfölös burgonyával. Utóbbi tulajdonképpen egy nagyszerűen elkészített hagymás rostélyosnak bizonyul, rengeteg hagymával (külön köszönet érte) és isteni krumplival. Bevallom ha nem tudnám, hogy nem "szimpla marha", nem venném észre, de ez már az én gyarlóságom.

Amit külön kiemelnék az esetleg írásom (vagy másoké) nyomán idetaláló kalandoroknak, hogy az étteremnek van egy fekete-fehér macskája. Tulajdonképpen nagyon aranyos, de leginkább nagyon rafkós. Amikor megérkeztünk, elsétált mellettünk jelezve, hogy van. Majd végre rendeltünk, megkaptuk az italokat, beszélgettünk, tervezgettük a desszertet, szóval telt-múlt az idő. Egyszercsak a macska minden feltűnés nélkül odasétált az asztalunkhoz és helyet foglalt alatta. Írd és mondd 5 perc múlva az étel megérkezett az asztalhoz. A macska kisétált az asztal alól és kétszeresére nőtt szemekkel elkezdett koldulni. Hát mit lehet tenni, adtunk neki. Felváltva kéregetett mindkettőnktől, mondhatni egész rendes volt, egyikünket mindig hagyta enni. :) Amikor már eleget kapott egyszerűen visszaült az asztalunk alá, és jóllakottan szuszant egyet. Tehát a macska nem feltétlenül falánk, csak éhes. Előre ki tudja számítani mikor jön a kajád. Az adag meg akkora, hogy bőven jóllakhatsz te is és a macsek is.














Az éttermet mindenkinek ajánlom. Sajnos annyira csak az evésre koncentráltunk, hogy a gép nem került elő. Pedig megérte volna. A hely neve Maximilián Tóvendéglő, és van oldaluk is. Bár nem éppen az étteremről.

2008. október 17., péntek

Eredeti csokoládés keksz

Legalábbis a szakácskönyv szerint az.


25 dkg szobahőmérsékletű vaj vagy margarin
17 dkg barnacukor
1 tojás
25 dkg liszt
1 kk sütőpor
4,5 dkg kókuszreszelék
22 dkg csokoládéreszelék
18,5 dkg durvára vágott pörkölt mogyoró

Namost, mindjárt az elején, nem volt itthon mogyoró. Kreatívan a mandulát választottam helyette. Amit azonban héjtalanítani kellett. Ez egyébként kb 2-3 perces forralással könnyen megoldható. Tehát kislábosba annyi víz, amennyi majd kb ellepi a mandulát, és ha már jó meleg, mandula bele, pár percig hagyom forrni. Utána meleg víz leönt, hideggel leöblíteni, és szinte kiugrik a héjából. Ha kicsit megszáradtak, akkor pedig kissé megpirítom mindkét oldalát egy száraz serpenyőben.

Vissza recepthez: a vajat és a cukrot habosra kikverem, majd beleütöm a tojást és tovább habosítom. Ezután jöhet a sütőporral elkevert liszt. Ha nagyon száraz lenne a massza, akkor egy-két löttyintésnyi tejjel segíthetünk magunkon. Végül belekeverem a csokit, kókuszt és az időközben feldarabolt mandulát. A sütőt 180°C-ra előmelegítem, és egy sütőpapírral bélelt tepsibe evőkanállal nagyobb halmokat teszek a masszából. Egymáshoz ne túl közel, mert eléggé terülős. 12-15 percig sütjük, és rácson hagyjuk kihűlni. Kb 35 db jön ki belőle.

Nem túl bonyolult, igaz? De egy meleg kávé vagy tea mellé pompás reggeli vagy uzsonna. Ó és kép is van! :)


2008. október 16., csütörtök

Amikor a szakács meglepődik

Ismét beruháztam egy szakácskönyvbe. Csokoládé szenzációk címmel. És a csokoládé szócska volt az ami megmentett attól, hogy itthon kapjak a fejemre állandó szakácskönyvek, könyvecskék vásárlása miatt. :) Az egész szösszenet nincs 100 oldal, de gyönyörű képekkel illusztrált csupa-csoki receptek vannak benne. Ami maga után vonzotta a kipróbálást. Gondos átolvasás után a Dupla csokis kocka "fantázianevű" receptet szavaztam meg. Azonban már a hozzávalók böngészésénél gyanúsnak kellett volna lennie, hogy a képen szereplő, általam piskótaszerűnek aposztrofált süti nem annyira piskóta.


Dupla csokis kocka


37,5 dkg cukor
20 dkg olvasztott étcsoki
2,5 dl olaj
2 kk vaníliaaroma/1 cs vaníliáscukor
4 tojás
22 dkg liszt
1 kk sütőpor

A csokimázhoz:
18,5 dlg étcsoki
2 kk olaj


Előveszek egy nagy tálat és a következők mennek bele: megolvasztott étcsoki, olaj, cukor, vaníliaaroma és tojások, majd könnyeden felverem egy habverővel. Azután beleszitálom a lisztet és a sütőport és jól elkeverem. Előveszek egy kb. 23 cm átmérőjű tortaformát (vagy ennek megfelelő méretű szögletes tepsit), sütőpapírral kibélelem és beleöntöm a masszát. Majd 180°C-ra előmelegített sütőben sütöm kb 40 percig. A tűpróba nem ad használható bizonyítékot, mert a csokoládé folyton bevonja a tűt, így az még jóval tovább sütve is nyersnek tűnik. Tehát bízzunk. Vegyük ki és hagyjuk hűlni.
No és most jön az, hogy a könyv szerint felvágjuk 5x5cm-es kockákra. Ekkor jön a meglepetés, hogy milyen csodás Brownies született a sütinkből. Egy laza kóstolás után az is kiderül, hogy a majd 40 dkg cukortól édes, mint a ménkű, szóval akinek erre még csokimáz kell...
De a csokimázhoz gőz felett kell megolvasztani a csokit, majd hozzáadni az olajat. A sütikockákat fémrácsra tenni és rálocsolni a mázat, megvárni amíg megdermed. Ezt a részét nem próbáltuk ki, mert még édesszájú úrnak is összeragadt az az édesszája az első falattól.
Nagyon finom, de nagyon tömény. Lassan fogyott, kép mégsem készült... Szégyenlem is :)