2008. augusztus 18., hétfő

Szombati hidegben jött, de meleg lett

Nem szoktam leveseket főzni. Pláne nyáron nem. Nem kívánom, mert meleg van. De ha a nyár áprilisba csap át, akkor az ember a reggeli hidegben ihletet kapva mégis meleg leveskéről álmodozik. Ha pedig éppen olyan embert lát vendégül, aki szerint a krémleves, az pempő, tehát szóba sem jöhet, akkor jön a bé terv, felhívni anyut :)



Borsóleves, ahogy anyukám csinálja



3 szál sárgarépa
25 dkg borsó
1 kis fej hagyma
3 ek olaj
liszt

paprika
1 tojás




A répát megpucolom és felkarikázom. Lehetőleg kiválogatom a zöldségesnél a legzsengébbeket, azok még édesek. Majd a láboskámban felforrósítom az olajat, bele a répakarikák, és nagy lángon kissé megpirítom őket, hogy a színüket kiengedjék. Majd alacsonyabb fokozatra váltok, óvatosan egy kevés vizet öntök a répára és lefedve kb 15 percig párolom.
Ezután beleöntöm a borsót és megsózom, újabb 10 perc párolás. 1-2 kk liszttel megszórom, azzal elkeverem, majd pirospaprikát is teszek rá, végül forró vízzel felöntöm (mert ugye a sietős háziasszony a vízforralóban már felforralta a vizet). Ha a leveském felforrt, jöhet bele a tészta. Ami 1 tojásból, némi sóból és annyi lisztből áll, hogy egy jó sűrű, de még éppen folyós tésztát kapjak. Ezt deszkáról késsel, vagy a tálból egy kiskanállal beleszaggatom a forró levesbe, és ahogy feljöttek a galuskák, már kész is.


A pirospaprika nem lételemem, szerintem egy borsólevesből kihagyható, de a korábbi generációk elképzelései szerint "egy leves az legyen piros". A nővérem ugyanezt a leveskét paprika nélkül csinálja, és tálaláskor egy kevés tejszínt önt bele. Úgy is nagyon finom!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Véleményt ide! :)