2008. augusztus 21., csütörtök

Ünnepi ebéd

A minap azon kezdtünk el filózni, hogy vajon mi volt előbb: a rétes vagy a rétesliszt? A válasz még várat magára, bár hajlunk arra a meggyőződésre jutni, hogy a liszt előbb volt, de a neve később lett az, ami. Ezen az úton elindulva újabb egetrengető kérdések merültek fel, mint például, hogy a vargabéles, vajon miért vargabéles. Én a cérnametélt nyomán indultam el és jutottam a vargasághoz, míg volt aki szimplán "biztos a vargák csinálták gyakran"-nal intézte el. De amint utánaolvastam egy erdélyi (kolozsvári) vendéglősről kapta a nevét, akit történetesen Vargának hívtak. Állítólag.
Amint láttam a témát többen is körbejárták, a lényeg egy, a vargabéles, bárhonnan jött is a neve, isteni. Maci szerint töltött káposzta után, én inkább a fejtettbablevesre voksolok (töltöttkáposzta után nincs az az isten, hogy még bármit egyek, hiszen addig eszem a káposztát, amíg bírom szusszal). A téma gyors körbejárásának eredményeként több helyen is olvastam, hogy szélesmetélttel készítik, például BeckZsu is egy ilyen receptet említ. Eddig meg voltam róla győződve, hogy cérnametélttel és rétestésztával készül az eredeti. Nálam legalábbis ez számít annak:


Vargabéles


1 kg túró
2 dl tejföl + a tetejére
4 tojás
20 dkg cukor
1 cs vaníliáscukor
30-35 dkg cérnametélt
1 citrom leve és héja
6 réteslap
olaj


A tésztát enyhén sós vízben kifőzöm, majd félreteszem hűlni.
A túrót villával áttöröm, hozzáadom a 4 tojássárgát, citromlevet és héjat, cukor nagy részét és a 2 dl tejfölt, majd jól összekeverem. A fehérjét a maradék cukorral kemény habbá verem. A habot óvatosan belekeverem a túrókrémbe, majd hozzáadom a kihűlt tésztát is.
A tepsi aljára (sütőpapírra) 2 réteslapot fektetek, úgy hogy a tepsi oldalát is befedjék. Mindkettőt külön-külön megkenem kevés olajjal. Beleöntöm a túrós-tésztás keveréket, tetejére szintén egyenként olajozva ráfektetem a maradék réteslapokat, majd a legfelső lapot tejföllel is megkenem.
170-180°C-on 40 perc. Forrón, langyosan és hidegen is isteni! Magában vagy baracklekvárral szoktuk pillanatok alatt eltüntetni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Véleményt ide! :)