2007. június 9., szombat

Banánfagyi

Készülget a lakásunk, úgyhogy ideje volt beszerezni a szülőtlen élet egyik legfontosabb, még nem birtokolt konyhai eszközét, a fagylaltgépet. Ez ma Magyarországon nem is olyan egyszerű dolog, hiszen vagy "nincs", vagy "épp most fogyott el", vagy "nem is szokott lenni", esetleg "a jövő héten lesz". Úgyhogy laza 3 hét utána járással sikerült is megszerezni a drágát (egyébként nem volt az). És persze kipróbálni.

Első nekifutásra nem tudtam választani a rengeteg recept közül. Majd úgy gondoltam, hogy a kedvenc fagyisunknál kapható banánfagyit kellene lemásolni, aminek természetesen nem volt meg a receptje. De végül szokásomhoz híven ezzel nem törődve, minden mindegy alapon a következőt kreáltam:



Banánfagyi

3 banán
2 dl natúr joghurt
2 dl tejszín
1 citrom leve
kb 6-8 dkg porcukor



A banánt a turmixgéppel masszává turmixoltam, ráöntöttem a citrom levét és a joghurtot, majd kóstolgatással hozzákevertem a porcukrot. A tejszínt kevés cukorral felvertem és hozzákanalaztam a banános trutyihoz. Az eredményt egy csőrös tálban egy jó fél órára beraktam a hűtőbe. Utána előkerült a fagyigép, ami nagyjából 20 perc alatt kikeverte a megfelelő állagot. A végeredmény szerintem jobb, mint a fagyisé, nagyon finom, nagyon banános. Kb 1 liter lett belőle.


A képen látható másik kreálmány fekete cseresznyéből készült, ugyanúgy, mint a banános. Kb. 20 dkg cseresznyével cseréltem le a banánt. Ezt azonban még csiszolgatni kell, mert egyrészt túl tejszínes az utóíze, másrészt nem lett elég krémes. Így vagy betonkeményre van fagyva, vagy azonnal folyik ahogy olvad...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Véleményt ide! :)